Soft Structures

A kiállítás megnyitója: 13. 4. 2026, 18.00
A kiállítás időtartama: 14. 4. 2026 – 11. 5. 2026
Kurátor: Mgr. Zuzana Danková
DOT. Contemporary / Jurkovičova tepláreň, Bottova 1 / Bratislava

Antonie Stanová legújabb munkássága koncentrált festészeti fázis, amelyben a betű, a jel és a rajzi feljegyzés iránti régóta tartó érdeklődése intenzív, anyagában és kifejezésében felerősített pozícióvá alakul. Ami a korábbi művekben naplóbejegyzés-töredékként, betűként vagy vizuális kódként volt olvasható, a jelenlegi képeken anyagibb és autonómabb festészeti struktúrában oldódik fel.

Ez az elmozdulás azonban nem jelent diszkontinuitást; ellenkezőleg, azoknak az elveknek a következetes kibontása, amelyek munkájában régóta jelen vannak. Egy korábbi értelmezés alkotását egyfajta naplófeljegyzésként jellemezte, amelyben a jel és az írás nem a pontos jelentés hordozóiként működik, hanem vizuális nyomokként, töredékekként és rajzi impulzusokként.¹

A Soft Structures című kiállítás egy év alatt készült művek együttesét mutatja be. Ez az időkeret lehetővé teszi, hogy az egyes képeket kompakt egészként olvassuk, amelyben a korábbi alkotás lecsengő tendenciái a nagyobb absztrakció, expresszivitás és festészeti szuverenitás felé tett, világosan artikulált elmozdulással fonódnak össze. A jel gesztussá, a rajz konstrukcióvá, a feljegyzés struktúrává válik.

A művész munkájáról mint „writing paintings“ beszél, a jeleket pedig így írja le: „letters, forming a picture“.² A festészet így nem a kép és a szöveg között, mint két elkülönült médium között jön létre, hanem kölcsönös átírásuk terében. Az írás itt nem jelentés, hanem ritmus; a jel nem az üzenet hordozója, hanem mozgás; a kép nem reprezentáció, hanem a folyamat üledéke.

A Soft Structures cím a sorozat alapvető feszültségét nevezi meg. A lágyság itt nem gyengeséget jelöl, hanem a kép érzékenységét, áteresztőképességét és nyitottságát. A struktúra ezzel szemben nem merevséget jelent, hanem belső szerveződést, amely lehetővé teszi, hogy a kép saját intenzitását hordozza. Olyan képekről van szó, amelyek rétegzéssel, megbontással és újbóli összerakással jönnek létre, végső formájuk pedig egyszerre stabil és törékeny.

Ennek megfelel a művek anyagi és technológiai jellege is. Stanová alapozatlan vászonnal, szárazpasztellel, majd olaj- vagy akrilrétegekkel dolgozik, a festés folyamata pedig kifejezetten taktilis, és a felülettel való közvetlen érintkezésen alapul.² A jelenlegi munkákban ez a fizikalitás felerősödik: a képfelület határozottabbá válik, a kontrasztok mélyülnek, a színhasználat nagyobb intenzitást, a gesztus nagyobb súlyt nyer. A festészet itt megszűnik pusztán vizuális mező lenni, és anyagi eseménnyé válik.

Ugyanakkor olyan művekről van szó, amelyek elutasítják az egyértelmű jelentést. A művész által használt jelek nem kötődnek konkrét referenciához; nyitott formákként működnek, amelyek inkább a percepciót, mint az interpretációt aktiválják.² A művész hangsúlyozza, hogy olyan képeket igyekszik létrehozni, amelyek a nézőt „touch“.² Nem az olvashatóságról van szó, hanem a hatásról; nem a dekódolásról, hanem a tapasztalatról.

Ebben az összefüggésben alapvető jelentőséget nyer a szépség, a harmónia és a ritmus kérdése is. Stanová a „beauty and superficiality“ megkülönböztetésének szükségességére hívja fel a figyelmet, ugyanakkor hangsúlyozza a harmónia és a ritmus jelentőségét.² Munkájában azonban ezek a minőségek nem esztétikai dekorativitásként működnek, hanem a kép szerveződésének belső elveként. A harmónia itt a feszültség eredménye, nem annak tagadása; a ritmus az a mód, ahogyan a kép egyben marad.

Ennek az alkotásnak a jelentéshorizontja túlmutat az egyéni feljegyzés keretein. A művészt a társadalmak modelljei és lehetséges jövőbeli formáik elképzelései foglalkoztatják.² Ez az érdeklődés nem tematikusan jelenik meg, hanem inkább a képről mint nyitott rendszerről való gondolkodás módjaként — olyan struktúraként, amely áteresztő és instabil marad, ugyanakkor képes saját belső logikáját hordozni.

A Soft Structures így a képeket az intenzitás lágy konstrukcióiként mutatja be: formákként, amelyek egyszerre érzékenyek és szilárdak, egyszerre nyitottak és szervezettek. Olyan pillanatról van szó, amelyben Antonie Stanová festészeti nyelve radikálisabbá, anyagibbá és expresszívebbé válik, miközben megőrzi alapvető minőségét — azt a képességet, hogy az egyértelmű jelentésen kívül, közvetlenül az érzékelés szintjén hasson.

Jegyzetek

¹ Monika Čejková, I Tried to Tell Ya Something Through the Phone, kiállítási szöveg.

² “Interview with Antonie Stanová,” Les Nouveaux Riches, 4 September 2024.

______

Antonie Stanová Prahában működő festő, akinek alkotása a nyelv, az anyagiság és a költői rezonancia metszéspontját vizsgálja. A Vysoká škola umeleckopriemyselná v Prahe (UMPRUM) végzettjeként a festészethez az intuitív és a tudatos konstrukció folyamataként közelít, amelyben a rajz, az írás és a gesztusok töredékeit rétegzi érzelmileg telített kompozíciókká, amelyek az emlékezet vizuális mezőiként bontakoznak ki.

Alkotása a figuráció és az absztrakció között mozog, és gyakran tartalmaz olyan elemeket, mint anatómiai utalások, szövegtöredékek, valamint kézírásra vagy notációra emlékeztető nyomok. Ezek az ismétlődő vizuális motívumok nem közvetlen szimbólumokként funkcionálnak, hanem inkább reziduális nyomokként hatnak, amelyek az emlékezetet, a testiséget, valamint az artikuláció és a kitörlés közötti feszültséget sejtetik. A nyelv kulcsszerepet játszik munkájában — nem a közvetlen kommunikáció eszközeként, hanem vizuális és anyagi elemként, amely arra utal, ami éppen a megragadhatóság határán túl marad.

Képeinek felületei gyakran feltárják saját keletkezésük folyamatát: a lazúrok, a karcolások és a rétegzés az időbeliséget és az átalakulást hangsúlyozzák. Az eredmény a figyelemben gyökerező alkotás — a felület, az érzékelés és azok a csendes narratívák iránt, amelyeket a festészet képes hordozni.

Eladó művek

Műkatalógus

Fotó: Leontína Berková