Imagológia II.

Rudolf Fila: Imagológia II.
A kiállítás időtartama : 20.9. - 28.10.2018
A kiállítás kurátorai: Peter Michalovič és Martin Kaňuch
Megnyitó és könyvbemutató: Csütörtök, 20.9., 17:00-kor

--

A kiállítás a Fond na podporu umenia pénzügyi támogatásával valósul meg.

--


Fila festői dialógusának alapvető intenciója egy explicit módon ki nem mondott, az alkotással azonban szüntelenül megerősített meggyőződés: a képek mindenekelőtt más képekből születnek. A más alkotó képéből átvett motívum variálható, meglepő módon továbbfejleszthető.

A variáció ugyanis azon kevés szignifikáns mód egyike, amellyel megmutatható az, amit konvencionálisan egyéni stílusnak, szerzői szignatúrának, festői kézírásnak, szerzői idiolektusnak vagy „ecsetírásnak” neveznek. E megjelölések mindegyike közelítő, egyik sem képes abszolút megbízhatóan kifejezni a das individuelle Allgemeine, vagyis az individuális általános jelentését.

Sok nagy mester dialógust folytatott elődeivel és tanáraival, és ennek révén ismerték fel, miben rejlik művészetük misztériuma. Egyúttal azt is felismerték, hogyan különböztethetik meg magukat tőlük, milyen elvek szerint kellene saját alkotásukat irányítaniuk.

Fila gyakran hangoztatta, hogy a meta (a művészettörténet művészete) mindig érdekelte; megerősítésnek, az eszmei összekapcsolás útjának tekintette, éppen a korszakok, a helyek, illetve a művészi megnyilvánulás kategóriáinak sokféleségére tekintettel.

Fila szerint a festőnek felkészülten, kíváncsian, tájékozottan kell a dialógusba lépnie, mert akkor a dialógus változékony természeténél fogva sokkal közelebb áll a hermeneutikai felfogáshoz, amely szerint a valódi dialógust nem a partnerek vezetik, hanem a dialógus vezeti őket. Az ilyen dialógusban mindenki veszít valamit, és egyúttal nyer is.

A veszteségek és a rátalálások együttélésének Fila jól tudatában volt, ezért festőként egész termékeny életén át a más művészekkel való szellemi és alkotói interakciókat a történelemről, a művészetről és a társadalomról szóló intenzív, különféleképpen távolságtartó, (ön)kritikus gondolkodás nagyon sajátos útjának tekintve bontakoztatta ki.

Milyen formái vannak Fila képzőművészettel folytatott dialógusainak? Kezdjük azzal a formával, amelyet analitikusnak jelöltünk. Ebben az alkotó az egyes képek vagy egy szerző által létrehozott ciklusok tisztán képzőművészeti eszközökkel való kommentálására összpontosított.

Az analitikus forma mellett Fila művészetében a dialógus egy további formája is megjelenik, nevezzük variációsnak. Ugyanazon előkép számos reprodukciója úgy van átfestve, hogy minden egyes átfestés különbözik a többitől. Az előképet virtuális képként fogjuk fel, amelyből az átfestés mintha mindig egy aktualizációt választana ki. Az előkép sokaság, e sokaságot azonban nem az egyes variációk összeadásaként lehet felfogni, hanem ellenkezőleg, kivonásként; végső soron a reprodukció és az átfestés egy egészet alkot, jóllehet belsőleg heterogént.

A dialógus harmadik formája nagyon nehezen határolható körül, mert a legvariábilisabb. Vegyük például a tájképet, a csendéletet, a portrét, az aktot, a vallási vagy történelmi jelenetet, az életből vett jelenetet vagy az ún. zsánerjelenetet. Ezeket a műfajokat viszonylag nagy stabilitás jellemzi.

A képzőművészeti műfajokhoz, sőt egyáltalán a művészeti műfajokhoz általában, kompozíciós eljárások tartoznak, s e eljárások hagyományozása biztosítja a műfaj identitását. A zsánerjelenetekben a festő ugyanazt az eseményt a tragikum vagy a komikum leheletével festheti meg.

Ábrázolhatja patetikusan vagy parodisztikusan, az esztétikai betetőzés regiszterei pedig számosak; némelyiknek pontos megnevezése van, másokat a néző könnyen lát, megnevezni azonban nem tudja. Fila előszeretettel változtatta meg átfestéseivel a képek egészének esztétikai összhatását. Beavatkozásainak skálája hatalmas: hol a teremtő Eros jut szóhoz, hol a bomlasztó Tanatos.

Vagy, képletesen szólva, a kép felületén könnyű léptekkel mozoghat a nyugodt Apolón, aki kerüli a találkozást más figurákkal, ám ugyanúgy vadul táncolhat rajta Dionýz is.

Látjuk, hogy ebben az esetben is számos mód kínálkozik a kép esztétikai betetőzésének megváltoztatására; mindenképpen mindegyiket annak példájaként tekintjük, hogyan őrizhető meg a múlt a jelen játékában, hogyan tehető a jelen részévé, a jövőbe átnyúlva.

Fila művészethez való dialogikus viszonyulása formáinak értelmezései nem szigorú elemzések, inkább alázatos, közelítő, illetve konvergens leírások. Nem kívánják lezárni az egyes képzőművészeti gesztusokat, ehelyett arra hívják fel az olvasó figyelmét, ami figyelemre méltó, és ami segíthet a kép értelmének megértésében.

Minden átfestést mindig az alap indít el, Fila pedig az átfestés alapját mindig olyan problémának fogta fel, amelyet festői eszközökkel kell megoldania. Ezt a problémát olykor egyszer s mindenkorra megoldotta a maga számára, máskor nem periodikusan tért vissza hozzá, újra megnyitotta, és újra meg újra megoldotta.

A dialógusok e univerzuma a művésszé válás és a műveltté válás egy figyelemre méltó, egész életen át tartó útját tárja fel: olyan művelt emberét, aki festői költéssel képes kultiválni a művészet világára, s talán a világra mint olyanra vetett tekintetünket is.

Martin Kaňuch – Peter Michalovič