A kiállítás finisszázsa - Helen Toth - Hovoriace prsty stromov - 22.9.2017

HELEN TOTH – HOVORIACE PRSTY STROMOV


Finisszázs: 22.9.2017
Időtartam: 15.8. – 24.9. 2017
DOT. Contemporary Art Gallery, Lazaretská 13, Bratislava

*A kiállítás a Fond na podporu umenia (FPU) pénzügyi támogatásával valósul meg

Helena Tóthová Hovoriace prsty stromov című kiállítása második önálló bemutatkozása ebben a térben. Körülbelül egy év alatt a művésznő munkássága személyesebb vallomás és a világban elfoglalt helyének elemzése felé mozdult. Emellett Helena kibontott egy erdőket, fákat és ágakat ábrázoló rajzsorozatot, amelyből új festészeti munkássága is kibontakozott.

Formailag a kiállításon az installáció médiuma is megjelent – egyfajta kuriózumkabinet formájában, összegyűjtött erdei talajból és hegyi patakok vizéből.

Tematikai köre a kert elkerített teréből a határtalan erdőbe, a fizikai és a festészeti mozgás szabadabb terébe helyeződött át. A kiállítás címe arra utal, hogy az erdő Helena számára alapvető menedékké válik, mind az alkotásban, mind az életben. Az élő erdő ágain keresztül szól a művésznőhöz; ezeket Helena összegyűjti, majd írásvetítő segítségével kompozíciók létrehozására használja.

Helena belép az erdőbe, és érzéseit fényképpel, rajzzal, végül festménnyel rögzíti. Az erdőből azonban annak kézzelfogható elemeit is magával viszi – a földet, a mohát, a gallyakat és a vastag ágakat is. Az ágakból később a műteremben képeket állít össze, az erdő földjét és vizét pedig a galériában a természet egy darabjaként kínálja, „amelyet hazavittünk”. Az otthon és a menedék fogalma itt kulcsfontosságú – az erdő, amelyet Helena hazavisz, egyszerre menedéke és otthona is.

Az ágak szövevénye búvóhelyet idéz, a levegőben függő ágak pedig az emberi jelenlétről beszélnek az erdőben. Nem valóságos erdő, és nem is az erdő lefényképezett valóságának átfestéséből születik. A művésznő képzeletében jön létre, abban a vágyában, hogy közel kerüljön hozzá, hogy kommunikáljon vele, és megérintse az erdő élő kezeit.

Ebben a vágyban bizonyosan van valami irreális, sőt inkább szürreális, hasonlóan a szinte láthatatlan zsinórokon vízszintesen függő ágak képeihez. Az álmodott erdő azonban, amely menedéket nyújtott a világ túlzott súlya elől, szintén nem jelent valós kiutat abból az egzisztenciális helyzetből, amelyet a művésznő átél.

Bár az ilyen festésnek részben terápiás szerepet tulajdoníthatunk, a világról szóló vallomás marad, amely képes szólni hozzánk.
Lényege és „gyökerei”, pontosabban ágai még sürgetőbben mutatkoznak meg a művésznő nyugtalanító rajzaiban. Helena egyszerű témával és ugyanannak a motívumnak az ismétlésével kísérletezik, a variálásban azonban egyfajta makacs kitartás érződik. Annyi fát kell megfestenem, amíg el nem érek egy bizonyos tökéletességet. Nem engedi meg magának annak lehetőségét, hogy a téma könnyen kimerüljön.

A vízszintesen felfüggesztett ág ismétlődő motívumáról maga a művésznő mondja, hogy „felakasztotta a bizonytalanságait”. Festői és életbeli kételyeit az erdőbe viszi, ahonnan már tiszta talajt hoz a további képekhez. A befőttesüvegek installációjában, amelyekben erdejének konzervált „szépsége” vagy más attribútuma található, Helena inkább tudományosan közelít hozzá, a rajzokban analitikusan, az olajvásznakon pedig érzelmileg és szubjektíven.

A kiállítás egésze így szondaként hat az erdő mélységeibe, valamint magának a művésznőnek a gondolkodásába és vágyaiba.
Szöveg: Juliana Mrvová